Szétnyílt hasizom tréning
Probléma viszont akkor van, ha ez az eltávolodás nagyobb, mint 2-2,5 ujjnyi. Ez már úgynevezett patológiás szétnyílásnak számít és foglalkozni kell vele, hiszen számos egészségügyi elváltozást okozhat.
Mit jelent a szétnyílt hasizom és hogyan veheti észre egy kismama?
Ez a fogalom az egyenes hasizom rostjainak hosszanti irányú szétválását jelenti. Ilyenkor a két izomszövet közötti “hártya” (a Linea Alba) megnyúlik, azaz nem tartja össze a két eltávolodott részt.
Ez a jelenség a szülés után lévő nők nagy többségét érinti, tehát gyakran tapintható kisebb (1–1,5 ujjnyi) rés. Viszont általában azzal nyugtatom az édesanyát, hogy “ez csupán annak a jele, hogy emögött a hasfal mögött egykor egy kisbaba fejlődött, “.
Az önvizsgálat menete:
- Feküdj hanyatt és húzd fel a lábaidat úgy, hogy a talpaid a talajon legyenek!
- Szorítsd le a derekad, ezzel egyidejűleg pedig húzd be a köldököd a gerincoszlopod irányába!
- Azt a kezedet, amellyel vizsgálni fogsz, helyezd a köldököd fölé úgy, hogy az ujjaid a hasfalra merőlegesek legyenek!
- A másik kezedet pedig tedd tarkóra!
- Belégzéssel juttasd a levegőt a tüdődbe, kilégzésre pedig emeld meg a törzsed és csinálj egy hasprést!
- Ekkor a hasfal aktív lesz és az egyenes hasizmok tapinthatóvá vállnak.
- Ha érzel közöttük rést, akkor határold be annak szélességét és tapintsd ki annak hosszát is a köldök alatti, illetve fölötti területen!
A szülés utáni szétnyílt hasizomnak számos lehetséges következménye lehet:
Sérv kialakulása: Az eltávolodott izmok már nem védenek, ezért a hasfal egyes területein sérv alakulhat ki. Ennek során a hasűri nyomás hatására kitüremkedés keletkezik, ami kezdetben csak tapintható, de később fájdalmat is okozhat.
Hátfájás és derékfájás: A szétnyílt hasizom nem védi megfelelően a gerincet, ezért a terhelés a gerinc melletti izmokra nehezedik. Ennek következtében hosszabb távon hátfájás és derékfájás alakulhat ki.
Gátizom gyengesége: Az inaktívvá vált hasizom nem látja el a felfüggesztő funkcióit sem, így a gátizom is gyengülhet. Ennek következtében vizelettartási problémák és hüvelyi renyheség léphet fel.
Rossz testtartás: A szétnyílt hasizom miatt a testtartásunk is romolhat, ami további fájdalmakhoz és egészségügyi problémákhoz vezethet.
Köldöksérv: A szétnyílt hasizom miatt könnyebben kialakulhat köldöksérv, különösen olyan babáknál, akiknek már a születésükkor is problémát okozott a szétnyílt hasizom.
Ezek a következmények a szétnyílt hasizom súlyosságától és az érintett személy egyéni jellemzőitől függően változhatnak. Fontos azonban, hogy a szétnyílt hasizom kezelése és rehabilitációja időben történjen, hogy elkerülhető legyen vagy minimalizálható legyen ezeknek a következményeknek a kialakulása.
FOGLALÁSI SZABÁLYZAT
Amennyiben az órára jelentkezésed követően a foglalásod szeretnéd lemondani , kérem hogy a lefoglalt időpont előtt 8 órával tedd meg ( de legkésőbb aznap reggel 9-ig) ellenkező esetben az óra teljes díját ki kell fizetni.
Kivételt képez: baleset, kórház, haláleset.
Nem lemondott foglalás esetén új foglalás csak abban az esetben lehetséges, ha az elmúlasztott óra díját a vendég rendezte.
Kérem a fentiek tudomásul vételét, ne vegyük el a részvételi lehetőséget mástól.
BEJELENTKEZÉS
Ha megtetszett valamelyik edzésünk , az alábbi telefonszámon tudtok bejelentkezni
+3620 225 4696 info@fitnessjump.hu
HELYSZÍNEK
Mátészalka
Széchenyi utca 176. Koncz bútor telephelye
Levelek
Táncsics utca 3.
Készítette : Reklámszervezés